Kortárs párbeszéd a falakon – az ’Art Wall Café’ alkotói pályázat újabb fordulójának nyertesei mutatkoznak be a HAB-ban

Immár második alkalommal hirdette meg az MBH Bank Művészeti Alapítvány az ’Art Wall Café’ alkotói pályázatot, amely kortárs képzőművészek és művészeti társulások számára biztosít bemutatkozási lehetőséget a Hungarian Art & Business (HAB) központi terében. A szakmai zsűri döntése alapján az újabb pályázati fordulóban tíz alkotó – kilenc egyéni művész és egy művészcsoport – kap lehetőséget művészeti projektjének bemutatására. A nyertes pályázati művek hathetes váltásban tekinthetők meg a HAB földszintjén, az ikonikus csigalépcső melletti falfelületen.

A tavalyi év sikeres ösztöndíjprogramjának folytatásaként az MBH Bank Művészeti Alapítvány idén is meghirdette az ’Art Wall Café’ elnevezésű alkotói pályázatot, amelynek célja, hogy lehetőséget teremtsen a kortárs alkotók már meglévő vagy kifejezetten a HAB helyszínére tervezett művészeti projektjeinek bemutatására. A pályázatra – technikai megkötés nélkül – egyedi alkotással vagy több műből álló projekttervvel nevezhettek a művészek.

A második pályázati ciklus keretében ezúttal tíz projekt kap bemutatkozási lehetőséget, amelyek hathetes váltásban, a tervezett ütemezés szerint 2027 elejéig lesznek láthatók a HAB földszintjén, a szivárványos csigalépcső melletti falfelületen. A szakmai zsűri döntése alapján az idei pályázat nyertes alkotói bemutatkozási sorrendben: Mendlik Julianna, Bereczki Kata, Kun Fruzsina, Dukai István, Görbe Alexandra, Borbás-Tóth Marica, Endes Zsuzsanna, FŰZ art group, Morvai Péter és Lengl Orsolya.

„Az újabb pályázatra beérkezett művek változatos technikai megoldásokat és stílusokat vonultatnak fel, egyéni alkotók klasszikus festészeti munkái és csoportos installatív, experimentális víziók egyaránt bemutatkoznak majd. Hisszük, hogy az ’Art Wall Café’ nem csupán kiállítási felület, hanem egy olyan dinamikus platform, ahol a fiatal és tapasztalt művészek hangja egyaránt érvényesülhet, hangsúlyos a diverzitás, a kísérletezés, és mindemellett a látogató fesztelenül, testközelből találkozhat a művészettel” – emelte ki Vékony Délia, a HAB művészeti igazgatója.

A kiállítássorozat július 31-én, Mendlik Julianna kamarakiállításával vette kezdetét, amelynek keretében többek között a művész Kroki című alkotása mutatkozott be. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar diplomázó festőművész hallgatójának alkotásai humorral átszőtt játékos és mesebeli hangulatot árasztanak: az ábrázolásokban valós és képzeletbeli lények egyaránt megjelennek, miközben az általa használt ködös, áttetsző airbrush technika álomszerű világot teremt. A kamarakiállítást Julianna mestere, Bullás József, a PTE Festészeti Tanszékének adjunktusa nyitotta meg, amely szeptember elejéig tekinthető meg a HAB-ban.